3. Nap - Csend
Az este nagyon elromlott az idő, hajnalban 10 fok alá is zuhant a hőmérséklet, a szobákban nincs fűtés. Fáradtak vagyunk és fázunk. Néha még esik is, de mi csak ülünk a teremben és lélegzünk. A hang eltűnt, ennek nagyon örültem, talán mégsem őrülök meg, habár ez még mindig csak a harmadik nap. Alig gondolok valamire meditálás közben, úgy tűnik sikerült ezt a szintent meglépni. Iszonyatosan unatkozom és láthatólag mások is ezen mennek keresztül. Sétálnak körbe- körbe a szünetekben.
Nem sok mindennel lehet elütni itt az időt a meditáláson kívül, de ez is a lényeg. Nem a telefonom hiányzik vagy a Netflix, de valami határozottan. Az agyam ami éhes.
Az ebédnél az emberek mindenféle kombinációkban keverik az ételeket. Mint a külföldiek a svédasztalos helyeken. Egyszer láttam egy ilyen étteremben, amikor egy turista mákos tésztával ette a húsos ragut. Itt már a magyarok is ezt csinálták. Én még nem vagyok annyira elkeseredett, hogy hasmenéssel próbáljam feldobni a napot, de megértem.
Elkezdtem magam jutalmazni és a cukorhoz fordulok segítségül. A teába már 4 kiskanál cukrot teszek. Csinálok kakot amit otthon szinte sosem, fahéjjal dobom fel desszertnek és mézzel eszem a délutáni almát. Nem sokat segít, de van egy pár jó pillanatom közben, de estére csak még éhesebb vagyok.
Ez biztos egy lecke amit hazaviszek. A hétköznapokban is apró jutalmakkal, dopaminnal segítem át magam a nehéz pillanatokon. Néha észrevétlenül, vagy rutinnak álcázva. Reménykedve abban, hogy az átélt rossz az átélt jóval valahogy kioltja egymást. Ez tökéletes alkalom volt, hogy megfigyeljem magamat.
A szobán észrevettem, hogy a szobatársak elrakják a reggeli kenyeret és este megeszik. Csalás, de abszolút értem. Nem is feltétlen a jutalomról szól, nagyobb probléma, ha az éhségtől befusztrálódik és még lassabban telik a nap.
Vannak akik naponta többször zuhanyoznak, csak hogy történjen valami, mások pedig 4x-5x mosnak fogat. Lehetőségünk van mosni, néhányan ezzel ütik el az időt. Szigorúan egyesével az összes ruhadarabot. Minden szünetben látok valakit aki a lábkörmének szenteli az értékes pihenőidőd. E testrész higiéniáját sok kritika szokta érni, de ez után a kurzus után aligha lehetett erre panasz.
Nincs kedvem meditálni, de mi mást csinálhatnék. Kötelezően 3 órán kell részt venni, a többiről ki lehet jönni és a szobában folytatni. Utóbbi gyakran alvásba, vagy sétálásba torkollik, de legalább az nem fáj.
Délután éppen a padoknál szenvedtem, mikor a földön megpillantottam néhány színes gyöngyöt. Gondolom egy gyerek karkötője szakadt el és szóródott szét. Összesen körülbelül 10 darabot találok mindenféle színben és egy nagyobbat amin egy :-) van. Csak pöckölgetem őket és unalomból kirakok egy kört, majd ott hagyom és elindulok én is újra fogat mosni.
A délutáni a meditáláson észreveszem, hogy a mellettem ülő srác nem jött és a párnája sincs már ott. A szünetben sem látom már. Valószínűleg hazament. Emlékszem rá a közös beszélgetésről a regisztráció után. Iszonyat elszántnak tűnt és látszott, hogy utánanézett a dolgoknak. Én meg idejöttem full vakon, nem gondoltam, hogy ez ennyire nehéz lesz. Lehet fel kéne adni? Áh, ha egy valamihez értek, az a néma szenvedés, de a fizikai fájdalom az kikészít.
Érdekes, hogy mennyire diszkréten csinálják. Fogadni mernék, hogy a szomszédokon és a szobatársakon kívül észre sem vette senki. Errefelé a morál nagyon törékeny.
A helyére Zsoltot ültetik aki láthatóan szenved – Nem szerencsés szivacsot kaptál barátom.
Az idő csak vánszorog. Az órán úgy tűnik a nagymutató mutatja a másodperceket, a kicsi a perceket az órák meg örökké tartanak így nem is érdemes mérni.
Azért sem érdemes feladnom, mert valahogy azt érzem mégis működik. Egyre jobban ura vagyok a gondolataimnak a szünetekben pedig arra gondolok, hogy írok ebből az egészből valamit, ha hazaértem.
4. nap - Törés
Egész este esett és egyre hidegebb van. Minden magunkra húzunk, de a lelkünket nem tudjuk felmelegíteni.
A táborhoz közeli étteremben egy igazi roma lagzi lehetett és arra gondoltam, hogy de jó lenne lefordítani néhány számot és sokkolni a külföldieket a táborban. Megtudhatnák, hogy kerül a feleségre a szájkosár és miért viszik a roma csajt a sátorba.
Reggel észrevesszük, hogy kicserélték a menetrendet, ettől mindenki kicsit izgatottabb lesz. Talán most lesz valami új technika, de az új órára délutánig várnunk kell.
Nem nagyon néztem meg magam a tükörben eddig. A szenvedés meglepő, de nem látszik, viszont a szemeim soha nem voltak ilyen fehérek az íriszem meg szinte világít. Biztos, mert napi 14 órát csukva vannak. Valahogy máshogy nézek ki.
A padon átrendezem a gyöngyöket és kirakok egy szomorú fejet. Ezután leltárt készítek a ruháimról. 10 póló, 10 alsógatya és zokni. 3 pulcsi és 2 nadrág. Ez azt jelenti, hogy holnap új pulcsi nap. Ezaz, végre valamit várhatok.
Ebédre kapunk egy kocka sütit, talán érzik, hogy most kelleni fog. A teákat étkezésekkor és teaidőben csinálhatjuk, hogy legyen később is valami élvezet telerakom mézzel és egy maszkolószalaggal megcímkézem, ráírom a szoba és ágyszámomat és elviszem szobánkba. Beosztom a kortyokat. A jutalmazás még nem veszett ki teljesen.
A délutáni órán végre új utasítást kapunk, gondolatban scanneljük át a testünk felszínét. Kutassunk jó és rossz érzések után. Milyen jó érzések?! Nem is tudok másra gondolni, csak a hátam fájdalmára.
Mostantól pedig a napi 3 kötelező termi órán törekedjünk arra, hogy egyáltalán ne mozogjunk. – Hát az esélytelen - gondolom magamban. Néha kinyitom a szemem és gyűlölettel nézek a gurura ott fent az emelvényen. Csak ül mozdulatlanul órákon át és szinte semmit nem szól.
Valahogy véget ér ez az óra is. A szünetben pedig dühösen járom a köröket az ügetőn. A padoknál észreveszem, hogy valaki hozzányúlt a gyöngyökhöz. Visszarakta a kört tegnapról. Hm, jelet fogtam az univerzumból. Ez felvillanyoz. Vajon ki lehetett az? Mit akar üzenni? Átrendezem és kirakom, hogy 6. 6 nap van hátra.
Egyre jobban erősödik bennem, hogy írjak. A meditáción teljes a csend a fejemben, de a szünetben 100%-on pörög az agyam. El kell mesélnem ezt az egészet, de nem lehetett se tollat se papírt hozni ezért elkezdem memorizálni, hogy melyik nap mi történt hátha valami megmarad.
Aggódom Zsoltért. Látszik, hogy nagyon fáj neki az ülés. Mikor a végén felállok, legszívesebben kezet nyújtanék neki, de tilos. Nem mintha az én térdeim ne ropognának, mint a puskalövés, de az övé sortűz és látszólag pont annyira kellemes.
Az esti előadáson mintha beleláttak volna a fejünkbe. A felvételen a hang a fájdalomról beszélt. A lényeg, hogy a fájdalmat uralnunk kell, ha legyőzzük akkor a rossz érzéseket is le fogjuk. Hát erre nem számítottam. A negatív gondolatoktól szerettem volna szabadulni, de a fejemben ilyen hangtálas ZEN pillanatok voltak, nem pedig a testi fájdalom általi szellemi megtörés.
5 nap - A kisiklás
A reggeli morál ennél rosszabb nem nagyon lehet, de mégis kitartóan csináljuk. Én az új tiszta pulcsim feszítek, az öblítő szaga némiképp felvidít.
Mindenki próbálkozik valamivel, hogy kényelmesebb legyen az ülés. Néhányan körbepárnázzák magukat, van aki inkább térdel. Nekem is vannak már kedvenc üléseim, de hogy ne mozogjak egy órán át az kizárt.
Ez az öt nap mindenkit megviselt és a vége még olyan távoli mint az első nap. Az egyik szünetben rajta kaptam Zsoltit, hogy ez nagy tetovált kopasz ember épp virágot szed és csokorba rendezi őket. Szürreális.
Wojtek takarítja a szobájukat, ellenben nálunk teljes a káosz, de nincs kedvünk komolyabban összepakolni, vagyis nem tudom, mert nem beszélhetünk. Senki nem kezdi el az tuti.
Többen köhögnek és betegnek is látszanak, de talán holnap már visszatér a meleg.
A gyöngyöket átrendezem 5-ösre, később visszanézek, és valaki átrendezte 4-esre. Nem értem, hiszen 5 nap van vissza. Direkt bosszantasz?! Dühít, hogy az egyetlen lény akivel valamilyen formán kapcsolatba léptem erre használja.
Meditáláskor már semmi gondolatom nincs, csak a tompa fájdalom idegesít.
Az írás továbbra is foglalkoztat, de a memorizálás nem megy jól. Körbejárom az egész területet és a szobánkba is benézek az ágy alá hátha van valami íróeszköz, de semmi.
Olyan mintha szökést terveznék, az agyam maximálisan ezen pörög. Egyszercsak rájövök.
Az ebédlőben van egy toll és a maszkolószalag amivel megjelölhetjük a saját bögrénket. Úgy teszek majd, mintha a szobaszámot írnám közben leírok pár kulcsszót. Nem sok, de valami.
Ebédkor ki is próbálom. Ráírok 4 szót és gyorsan zsebre vágom. Indokolatlanul felvillanyoz a dolog, de nem túl hatékony.
Teaidőben újra megpróbálom és írok 6 szót. Az étkezőben ott van az egyik szolgáló, tehát sietnem kell. A szobába érve megpróbálom elolvasni, de nem lehet. Ez így nem lesz jó.
Lefekvés után is ezen pörgök, nem tudok aludni. Meg kell szereznem a tollat úgy hogy ne tűnjön fel. Vannak pillanatok amikor nincs bent senki, de ha elhozom az fel fog tűnni, hiszen a többiek és a szolgálók is használják.
El kell dugnom ott ahol most van. Ha a baj lesz belőle, hogy eltűnt és tovább keresik megtalálják, viszont az is lehet, hogy szimplán hoznak egy újat. Akkor viszont már elhozhatom a régit. Van is toll meg nincs is. Schrödinger tolla. Papírnak meg majd használom az Earl Grey teafilter tasakját. Zsenialitásom ámulatba ejt és mosolyogva alszom el.
