Út a koponyám középpontja felé - 1. rész
Előszó
A következő történet az én személyes, szubjektív beszámolóm erről a 10 napról.
A történetben a nevek nem valósak és bizonyos részletek sem szerepelnek.
Nem célom senki személyét, vagy vallási, hitbéli meggyőződését támadni, megkérdőjelezni. A történet három részletben fog megjelenni ezen a blogon. Mielőtt bármi véleményt alkotsz, kérek olvasd végig a történetet. Remélem érdekesnek találod.
0. Nap - Érkezés
Nemsokára kiérek a városból, a GPS még 5 percet ír az érkezésig. Az utolsó 70 kilométeren már kikapcsoltam a rádiót is, hogy csökkentsem az ingereket, talán ez majd számít valamit. 10 napig leszek itt és az előzetesen kapott információk szerint nem szólhatunk majd egymáshoz, sőt egymásra sem lehet nézni. 10 nap meditáció, 10 nap a fejemben.
A városból egy völgybe érek és lefordulok a főútról. Rossz híre van ennek a régiónak, de most nagyon békés. A tábor kapuja pár száz méterre van. Elszigeteltnek nem mondanám a helyszínt, de a célnak határozottan megfelel. Elmegyek néhány hátizsákos fiatal mellett, akik ugyancsak az elvonulásra igyekeznek. Baráti társaságnak tűnnek, a lány éppen egy történetet mesél, mire a két srác hangos nevetésben tör ki. Nemsokára el kell köszönniük, mert kapott utasítások szerint a fiúk és a lányok szigorúan el lesznek különítve.
Leparkolok a többi autó mellé. Körülnézek és próbálom összeszedni a gondolataim, hogy ne hagyjak itt semmit, mert nem jöhetek vissza. A hátizsákomban 10 napra elegendő ruha és tisztálkodószerek, semmi más. Telefontöltő, tollak, könyv és minden ami elektromos otthon maradt. A szabályok szigorúak.
Kiszállok az autóból és célba veszem a főépületet, hogy beregisztráljak. Még egyszer hátranézek, hogy tuti bezártam a kocsit. Nem lehet elég óvatos az ember, ha mordori földön jár.
Egy fekete BMW jön be a kapun és parkol le. A nagy X5 hatalmasnak tűnik a többi kis színes autóhoz képest és valahogy egyáltalán nem illik ide. Kinyílik a kocsi ajtaja és egy kopasz, kigyúrt, minden végtagján teljesen tetovált fickó száll ki belőle. Egy rákosrendezői drogdíler fizimiskája és biztos voltam benne, hogy lapul egy CD valahol a kocsiban amire az van ráírva, hogy „Coronita mix vol 8”.
Én csak állok a piros hátizsákommal és bámulom a furcsa alakot. Elhalad mellettem, udvariasan bólintok neki erre ő rám kacsint – „na mizu Töki?”- mondja a tekintete és nyelvével fordít egyet a fogpiszkálóján miközben elhalad mellettem. Megfordulok és követem.
A regisztrációs pult körül már jópáran állnak. Van itt mindenféle ember. Persze sok a bő, len nadrágos fiatal, karjukon goa fesztiválos karszalaggal, de mások teljesen hétköznapinak tűnnek.
A regisztráció megnyílik, ideje búcsúzni. Egy 50 körüli apa megöleli a fiát majd a feleségét, mások a párjuktól búcsúznak. Kihasználom a nemlétező párkapcsolati helyzetem adta előnyt és a pulthoz lépek az elsők között. Leadom a telefonom és kapok egy kitöltendő papírt. Kíváncsiak a munkámra az életkorra és hogy állok e pszichiátriai kezelés alatt.
Milyen a kapcsolata a szüleivel? Dorogokat/alkoholt fogyaszt? Beírom hogy jó és hogy heti 4 sör átlaggal járulok hozzá a magyar alkoholfogyasztási statisztikához. Hogy a két kérdés ilyen közel van egymáshoz bizonyára a véletlen műve.
Lejjebb az 5 alapszabály:
- Tartózkodás bármilyen élőlény elpusztításától;
- Tartózkodás a lopástól;
- Tartózkodás minden szexuális aktivitástól;
- Tartózkodás a hazugságtól;
- Tartózkodás a tudatmódosító szerek használatától.
Ez menni fog. Aláírom, készen is vagyunk és indulok is szobámba.
A női és a férfi terület folyamatos 2 méter magas ponyvával van elválasztva egymástól. A lányoknak egy modern épületben vannak a szobáik és külön étkezőjük is van. Övék továbbá a parkoló és a focipálya.
A férfiak régi 4 szobás faházakban lesznek és az étkező is láthatott szebb napokat. Talán még úttörőket is. A zöldterület nekünk valamivel kisebb, de van rajt egy fedett, pados rész, mögöttünk pedig az erdő.
A programok kezdetéig még van egy óra, addig még beszélhetünk. Ledobom a hátizsákom az egyik emeletes ágy aljába és csatlakozom egy csoporthoz akik a padoknál beszélgetnek. Sorban bemutatkozunk és elmondjuk ki miért jött ide. Engem a kíváncsiság hozott. Szeretnék megtanulni meditálni, hogy kicsit ki legyen párnázva az agyam, ha valami stressz ér.
– Tehát először vagy itt. Nekem ez a 2. – mondja Balázs. – Jó lesz ne izgulj. Az első pár nap kemény, csináld végig az a lényeg. Én már a szüleimet is elküldtem, nagyon hasznos.
Ez megnyugtat és folytatjuk a sort. Bemutatkozik Andy aki Ausztráliából jött. 50 körüli vidám arc, tipikus ozzi. Járja Európát és párszor volt már ilyen táborban – ugyanis a világ pontján mindenfelé vannak. Úgy hallotta „It’s nice up here” ezért megállt 10 napra meditálni kicsit. Nem gondolta túl.
A következő Wojtek Lengyelországból. Le se tagadhatná. Úgy néz ki mint a régi lengyel partizánok amiket fotókon lehet látni. Hosszú szőke haját hátranyalva hordja, az arca olyan mintha baltával faragták volna, szemei hatalmasak és nem tükröznek semmi érzelmet. Fél kézzel verné ki a nácikat Varsóból bármikor.
A mellette ülő srác Wojtek szöges ellentéte. Vidám, 25 körüli fekete hajú és sűrű szakállú alacsonyabb srác.
– Sziasztok Ali vagyok Kanadából és ez az első táborom.
Magyar honfitársaim várakozóan bámultak rá..
– De Irániak a családi gyökereim.
Kifújták a levegőt és elmosolyodtak.
Áhh, szia Ali Iránból. – mondták magukban. Hát igen van, még mit fejlődnünk. (Igaz pár nap múlva láttam Alit humusszal enni a csokis sütit).
Egyszer csak a tetovált BMW-s forma jelent meg az asztalnál. Hihetetlen mennyire kilóg a társaságból.
Egyszer csak a tetovált BMW-s forma jelent meg az asztalnál. Hihetetlen mennyire kilóg a társaságból.
– Szevasztok én Zsolt vagyok. Ez az első táborom és azért jöttem, mert most csomó dolog van az életemben amitől szeretnék megszabadulni. – Hmm és ezek a "dolgok" még a csomagtartódban vannak? – gondoltam.
Egyre többen lettünk az asztalnál. Volt akinek ez már az 5 tábora, de sokan újoncok. A veteránok nem mondtak sok mindent, de abban egyetértettek, hogy lesznek nehéz pillanatok.
Nem igazán ijedtem meg, végülis csak ülni kell és nem szólni senkihez. Amúgy is 5 napot itthon vagyok vidéken a gép előtt, nekem ezek sima hétköznapok. – Nem is tévedhettem nagyobbat.
Közeleg a csend ideje és még be szeretnék mutatkozni a szobatársaknak ezért elköszönök. – 10 nap múlva folytatjuk.
Az üres szobában mindkét ágyon táska, tehát csak 3an leszünk. 6-an durva lett volna a 10 négyzetméter. Az ágyak gyerek méretűek, nem is tudom kinyújtani a lábam teljesen és a takaró is a hasamig ér. Kinyílik az ajtó és belép egy szakállas komoly arcú 30 körüli tag.
Nem igazán ijedtem meg, végülis csak ülni kell és nem szólni senkihez. Amúgy is 5 napot itthon vagyok vidéken a gép előtt, nekem ezek sima hétköznapok. – Nem is tévedhettem nagyobbat.
Közeleg a csend ideje és még be szeretnék mutatkozni a szobatársaknak ezért elköszönök. – 10 nap múlva folytatjuk.
Az üres szobában mindkét ágyon táska, tehát csak 3an leszünk. 6-an durva lett volna a 10 négyzetméter. Az ágyak gyerek méretűek, nem is tudom kinyújtani a lábam teljesen és a takaró is a hasamig ér. Kinyílik az ajtó és belép egy szakállas komoly arcú 30 körüli tag.
– Szia Leo vagyok Olaszországból. Első táborozó.
Pár pillanat múlva követi őt Ali. Ő lesz a 3.
Kézrázás és small-talk a szúnyoghálóról és a villanykapcsolóról és már szól is a gong. Folytköv 10 nap múlva. Indulás meditálni a nagyterembe. Innentől magam vagyok.
A meditáló teremben kb 40-40 névreszóló matrac. Balra a fiúk, jobbra a lányok. Ők külön bejáraton érkeztek az ő területükről és ez az egyetlen hely ahol együtt vagyunk velük. Helyetfoglalunk és lerakom a 0 kilométeres meditációs párnámat. Egy hete még nem is tudtam, hogy van ilyen, de egész kényelmes. Miután elfoglaltuk a helyünket megjelennek a tanítók. Egy férfi a férfiaknak, nő a nőknek. Mindketten külföldiek és a csoportokkal szemben egy magas emelvényen foglalnak helyet. A csoportvezetők is bemutatkoznak, ha bármi van hozzájuk lehet szólni.
A férfi tanító egy szó nélkül elindít egy hangfelvételt. A hangszórókból a technika eredeti tanítójának hangja szól angolul némi indiai szerű akcentussal. Üdvözöl mindenkit és hálás, hogy itt vagyunk. Kéri, hogy a következő napokban kövessük az utasításait és gyakoroljunk szorgalmasan. Elhangoznak majd Buddháról szóló történet is, hiszen a meditáció szorosan kötődik a buddhizmushoz, de mindenki szabadon gyakorolhat vallástól függetlenül, hiszen a technika a lényeg. Igen, pontosan ezért is vagyok itt, a technika miatt. Mond még néhány alapinformációt, de a kaland csak holnap kezdődik.
Az eligazítás után vacsora és felfedezzük, hogy az információs táblára kikerült a holnapi menetrend. Holnap 4:00-kor ébresztő, majd kezdődnek az meditációs órák. Végigfutjuk, de a reggeli és az ebédidőn kívül szinte csak meditáció van beírva. Az órák egymást érik, hosszabb szünet nincs. Este 8 körül elméleti előadás, 9kor alvás. Néhányan bizonytalanul ácsorognak a tábla előtt, újra és újra elolvassák, pedig ezt már előre elküldték emailben. Az egyetlen ami nekem is új volt, hogy délután csak gyümölcs van, a 11-es ebéd után vacsora nincs. Hát jólvan, csináljuk.
A 4-es kelés fájdalmas, de időben mindenki a teremben van és elkezdjük az első másfél órás ülést.
Feszült figyelemmel várjuk az instrukciókat. – Ülj nyugodtan és lélegezz. Figyeld a légzésed és ha gondolnál valamire akkor engedd el és figyeld tovább a légzésed. Hajrá. Igazából nem is tudom mit vártam, a csöndben üléshez nem kell bonyolult tananyag.
Így is tettem, ültem és lélegeztem. Később reggeliztem, sétáltam a szünetben és ültem. A gondolatokat nem volt annyira egyszerű távol tartani. Sok minden eszembe jutott, de főleg banális praktikai dolgok, hogy ki fog égni biztos otthon a fű, kell majd hazafele tankolni, vajon véget ér majd az ukrajnai háború, ha igen nem is fogjuk tudni ja és elfelejtettem egy fontos munkával kapcsolatos emailt elküldeni. Jajj, na mindegy lélegezz!
A gondolatok mellett a gerincferdülésem is elkezdett nyomasztani. Valahogy sehogy sem volt kényelmes. Próbáltam minél kevesebbet mozogni, de így is óránként legalább ötször váltottam pózt. Délutánra más iszonyúan fájt a hátam. Találtam még néhány párnát, így valahogy kibírtam. Nem csak én szenvedtem. A szünetekben mindenki nyújtani próbált. 40 ember áll távol egymástól a füves részen és hajlong minden irányba. Valaki sétálni próbált, van aki feküdni, de igazából érdemben egyik sem segített. Hopp szól a gong irány vissza.
Nem tudom a lányok hogy bírják, mintha ők kevesebbet szenvednének. Elvileg jobban bírják a fájdalmat. A mi házaink kicsit domboldalon vannak ezért a teraszokról átlátunk hozzájuk. Ők is úgy járkálnak, fejet lehajtva egyesével, mint a zombik, vagy a filozófusok. Milyen érdekessé teszi őket, hogy távol vannak és nem is nagyon láthatjuk őket, csak messziről. A teremben azért már megy a csekkolgatás a fiúk részéről, de mindegyik lány járt már szórakozóhelyen és tudják, hogy ilyenkor kerülni kell a szemkontaktust.
Valahogy végül csak eltelt a nap és estére már egészen jól sikerült tartanom a figyelmem, de az ülés egyre jobban fájt. Negyed tízkor bezuhantunk az ágyba. Mindenki felmutatta a hüvelykujját. Check-check és lámpaoltás.
Nem sok mindenben különbözött az előző naptól. Ugyanaz a menetrend. Most már az orrunk feletti részen is figyelnünk kell a levegőt amikor kifújjuk. Egészen ügyesen kerülgetem a gondolataim, teljesen nyugodt vagyok a pulzusom is lelassult, végre a szívem is pihenhet kicsit. Fullosan meditálok.
Néha lopva kinyitom a szemem és körbenézek. Van benne valami hátborzongató amikor néma csendben ül körülötted 80 ember csukott szemmel mozdulatlanul. A nyújtások már tényleg egész extrémek, YMCA betűk pózai helyett ezek inkább kandzsik.
Délután valami történt. Eddig, ha gondoltam valamire akkor teljesen benne voltam, most viszont tudtam, hogy meditálok és a légzésemet is figyeltem. A gondolatok ugyanúgy megjelentek, de egészen különös formában. Mint mikor memorizálsz valamit és fejben kimondod. Egészen furcsa megtapasztalás, mintha beszélnék magamhoz.
Az egész úgy kezdődött, hogy:
- Hamburger!
- Uh az de jó lenne.
- De nem kapsz, csak egy nyomorult almát.
- Igen igen, tudom.
- Jó étvágyat!
- Köszi.
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
- Emlékszel mikor azt mondtad annak a lánynak?
- Uh. Igen…
- Mekkora egy vesztes…
- Lehet, de néha viszont rohadt nagy király vagyok.
- Hát, ha te mondod.
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
- Hé és arra emlékszem amikor nagymamád meghalt?
- Igen…
- Aztán a másik is.
- …
- Szép lassan hullanak majd az emberek. Aztán majd te is meghalsz.
- Ja, vágom.
- …
- …
- …
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
- Igazából nem szeret senki.
- Mi? Ez hülyeség.
- Lehet.
- Biztos.
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
Leszámítva a gondolatot, hogy két nap sem kellett hozzá és máris megőrültem egész jól szórakoztam aznap. Kevésbé volt unalmas. Lehet az őrültek soha nem unatkoznak.
Erre nem számítottam, hogy így fognak előjönni az érzések és nem emlékképek formájában. Azt hallottam másoktól, hogy az első három napban az emberek nagy része legalább egyszer megtörik és zokog, de nekem csak ez a nyomorult kisördög jutott.
A tetovált tag, Zsolt vajon mire gondolhat? A szünetben láttam a tekintetét. Nem volt túl nyugtató. Lehet feladja?
Wojtek ül előttem a meditáláson. A csávó továbbra is sziklaszilárd, de a szünetekben ő is csak bambul, de ha valaki kibírja ezt az ő.
A nap végére hullafáradtan dőltünk be mindhárman az ágyba. Nyugi, a szoba lakóira gondolok nem a képzeletbeli barátaimra. Leonak még párnát sem ért a feje és hangosan szuszogva aludt.
A meditáló teremben kb 40-40 névreszóló matrac. Balra a fiúk, jobbra a lányok. Ők külön bejáraton érkeztek az ő területükről és ez az egyetlen hely ahol együtt vagyunk velük. Helyetfoglalunk és lerakom a 0 kilométeres meditációs párnámat. Egy hete még nem is tudtam, hogy van ilyen, de egész kényelmes. Miután elfoglaltuk a helyünket megjelennek a tanítók. Egy férfi a férfiaknak, nő a nőknek. Mindketten külföldiek és a csoportokkal szemben egy magas emelvényen foglalnak helyet. A csoportvezetők is bemutatkoznak, ha bármi van hozzájuk lehet szólni.
A férfi tanító egy szó nélkül elindít egy hangfelvételt. A hangszórókból a technika eredeti tanítójának hangja szól angolul némi indiai szerű akcentussal. Üdvözöl mindenkit és hálás, hogy itt vagyunk. Kéri, hogy a következő napokban kövessük az utasításait és gyakoroljunk szorgalmasan. Elhangoznak majd Buddháról szóló történet is, hiszen a meditáció szorosan kötődik a buddhizmushoz, de mindenki szabadon gyakorolhat vallástól függetlenül, hiszen a technika a lényeg. Igen, pontosan ezért is vagyok itt, a technika miatt. Mond még néhány alapinformációt, de a kaland csak holnap kezdődik.
Az eligazítás után vacsora és felfedezzük, hogy az információs táblára kikerült a holnapi menetrend. Holnap 4:00-kor ébresztő, majd kezdődnek az meditációs órák. Végigfutjuk, de a reggeli és az ebédidőn kívül szinte csak meditáció van beírva. Az órák egymást érik, hosszabb szünet nincs. Este 8 körül elméleti előadás, 9kor alvás. Néhányan bizonytalanul ácsorognak a tábla előtt, újra és újra elolvassák, pedig ezt már előre elküldték emailben. Az egyetlen ami nekem is új volt, hogy délután csak gyümölcs van, a 11-es ebéd után vacsora nincs. Hát jólvan, csináljuk.
1. nap - Fizikai fájdalom
A 4-es kelés fájdalmas, de időben mindenki a teremben van és elkezdjük az első másfél órás ülést.
Feszült figyelemmel várjuk az instrukciókat. – Ülj nyugodtan és lélegezz. Figyeld a légzésed és ha gondolnál valamire akkor engedd el és figyeld tovább a légzésed. Hajrá. Igazából nem is tudom mit vártam, a csöndben üléshez nem kell bonyolult tananyag.
Így is tettem, ültem és lélegeztem. Később reggeliztem, sétáltam a szünetben és ültem. A gondolatokat nem volt annyira egyszerű távol tartani. Sok minden eszembe jutott, de főleg banális praktikai dolgok, hogy ki fog égni biztos otthon a fű, kell majd hazafele tankolni, vajon véget ér majd az ukrajnai háború, ha igen nem is fogjuk tudni ja és elfelejtettem egy fontos munkával kapcsolatos emailt elküldeni. Jajj, na mindegy lélegezz!
A gondolatok mellett a gerincferdülésem is elkezdett nyomasztani. Valahogy sehogy sem volt kényelmes. Próbáltam minél kevesebbet mozogni, de így is óránként legalább ötször váltottam pózt. Délutánra más iszonyúan fájt a hátam. Találtam még néhány párnát, így valahogy kibírtam. Nem csak én szenvedtem. A szünetekben mindenki nyújtani próbált. 40 ember áll távol egymástól a füves részen és hajlong minden irányba. Valaki sétálni próbált, van aki feküdni, de igazából érdemben egyik sem segített. Hopp szól a gong irány vissza.
Nem tudom a lányok hogy bírják, mintha ők kevesebbet szenvednének. Elvileg jobban bírják a fájdalmat. A mi házaink kicsit domboldalon vannak ezért a teraszokról átlátunk hozzájuk. Ők is úgy járkálnak, fejet lehajtva egyesével, mint a zombik, vagy a filozófusok. Milyen érdekessé teszi őket, hogy távol vannak és nem is nagyon láthatjuk őket, csak messziről. A teremben azért már megy a csekkolgatás a fiúk részéről, de mindegyik lány járt már szórakozóhelyen és tudják, hogy ilyenkor kerülni kell a szemkontaktust.
Valahogy végül csak eltelt a nap és estére már egészen jól sikerült tartanom a figyelmem, de az ülés egyre jobban fájt. Negyed tízkor bezuhantunk az ágyba. Mindenki felmutatta a hüvelykujját. Check-check és lámpaoltás.
2. nap - Érzések
Nem sok mindenben különbözött az előző naptól. Ugyanaz a menetrend. Most már az orrunk feletti részen is figyelnünk kell a levegőt amikor kifújjuk. Egészen ügyesen kerülgetem a gondolataim, teljesen nyugodt vagyok a pulzusom is lelassult, végre a szívem is pihenhet kicsit. Fullosan meditálok.
Néha lopva kinyitom a szemem és körbenézek. Van benne valami hátborzongató amikor néma csendben ül körülötted 80 ember csukott szemmel mozdulatlanul. A nyújtások már tényleg egész extrémek, YMCA betűk pózai helyett ezek inkább kandzsik.
Délután valami történt. Eddig, ha gondoltam valamire akkor teljesen benne voltam, most viszont tudtam, hogy meditálok és a légzésemet is figyeltem. A gondolatok ugyanúgy megjelentek, de egészen különös formában. Mint mikor memorizálsz valamit és fejben kimondod. Egészen furcsa megtapasztalás, mintha beszélnék magamhoz.
Az egész úgy kezdődött, hogy:
- Hamburger!
- Uh az de jó lenne.
- De nem kapsz, csak egy nyomorult almát.
- Igen igen, tudom.
- Jó étvágyat!
- Köszi.
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
- Emlékszel mikor azt mondtad annak a lánynak?
- Uh. Igen…
- Mekkora egy vesztes…
- Lehet, de néha viszont rohadt nagy király vagyok.
- Hát, ha te mondod.
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
- Hé és arra emlékszem amikor nagymamád meghalt?
- Igen…
- Aztán a másik is.
- …
- Szép lassan hullanak majd az emberek. Aztán majd te is meghalsz.
- Ja, vágom.
- …
- …
- …
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
- Igazából nem szeret senki.
- Mi? Ez hülyeség.
- Lehet.
- Biztos.
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
* belégzés – kilégzés; belégzés – kilégzés; *
Leszámítva a gondolatot, hogy két nap sem kellett hozzá és máris megőrültem egész jól szórakoztam aznap. Kevésbé volt unalmas. Lehet az őrültek soha nem unatkoznak.
Erre nem számítottam, hogy így fognak előjönni az érzések és nem emlékképek formájában. Azt hallottam másoktól, hogy az első három napban az emberek nagy része legalább egyszer megtörik és zokog, de nekem csak ez a nyomorult kisördög jutott.
A tetovált tag, Zsolt vajon mire gondolhat? A szünetben láttam a tekintetét. Nem volt túl nyugtató. Lehet feladja?
Wojtek ül előttem a meditáláson. A csávó továbbra is sziklaszilárd, de a szünetekben ő is csak bambul, de ha valaki kibírja ezt az ő.
A nap végére hullafáradtan dőltünk be mindhárman az ágyba. Nyugi, a szoba lakóira gondolok nem a képzeletbeli barátaimra. Leonak még párnát sem ért a feje és hangosan szuszogva aludt.