Ho Chi Minh City azaz Saigon
Mikor ezt az egész Délkelet-Ázsia utat terveztem, főleg Vietnám érdekelt, aztán valahogy egy hosszabb Thaiföldi pihenés/kalandozás lett belőle, de végre ide is megérkeztem.
Gyerekkori élményeim az országgal kapcsolatban nagymamám szúrós szagú "vietnámi" tigris balzsamja, ami igazából nem is innen származik és persze a "Jó reggelt, Vietnám!" című film, ami valamiért pozitív érzésekkel társul bennem, de ez inkább a nosztalgiának köszönhető, hiszen a film témája meglehetősen nyomasztó, Robin Williams ide vagy oda.
Ez a kettősség valahogy a mai napig jelen van Saigonban. Nem csoda, hiszen ez volt az egykori Dél-Vietnám fővárosa, míg végül 1975-ben a sarló és a kalapács a saigoniak szerszámosládájába is bekerült.
(Ho Chi Minh portréja a város egy ikonikus épületében. Ho nagybácsi ahogy a helyiek hívják. A név jelentése szerint, a "Fény Hozója". Tiszteletére nevezték át a várost a háború után.)
A vietnámi háborúról Magyarországon szinte semmit nem tanultunk,vagy pont beteg voltam(?). Leginkább régebbi amerikai filmek juthatnak eszünkbe, melyekben fiatal félmeztelen katonák, béke jellel a sisakjukon lövik a dzsungelt és kérnek légicsapást egy falura, ahonnan jajjgató bambusz kalapos emberek rohannak mindenfelé akiket vagy lemészárolnak, vagy nem. Leegyszerűsítve ugyan, de valami ilyesmi történt, csak több millió emberrel és 20 éven át. A XX. század legértelmetlenebb háborúja zajlott itt...ha van egyáltalán értelmes háború.
Az ország egyesülésének 50. évfordulója közeledtével rengeteg északi, vagy Vietcong veterán volt a városban, mindenhol zászlók és plakátok.
(veteránok a Függetlenségi Palota előtt. Talán köztük van aki 75-ben tankkal nyitotta ki a
kaput. Mindenesetre, most sem kellett jegyet venniük)
A város amúgy kellemesen színes. Rengeteg ember és sok pici üzlet, mindenhol trópusi növények nőnek ki a repedésekből. Tudod azok, amiket otthon próbálsz életben tartani, metszegeted, becézed, fürdeted a kádban, veszed neki az obis tápot hátha életben marad, de aztán egyik napról a másikra itt hagynak bennünket és sosem tudjuk meg hol hibáztunk...
(hogy is volt? Luis Vutton? vagy talán Vuitton?)
(ahol a kis ételes kocsik alszanak)
Az emberek egyébként iszonyú jófejek, mindenki kedves, pedig a szegénység jelentős, de ez mintha nem szegné kedvüket. Idősek fiatalokkal tollasoznak a parkokban késő estig. Énekelnek és táncolnak a pálmák alatt.
A leginkább marcona arcok a helyi buszon az ellenőrök, de inkább az "utasrendező" lenne a megfelelő szóhasználat. Minden járaton van egy egyenruhás ember, aki miután felszállsz leültet, majd jegyet tudsz nála váltani. Ez után ő is leül, majd mint egy jó sheriff folyamatos szemkontaktust próbál tartani a busz mind a 9 utasával. Az ő buszán nincs álldogálás, hangoskodás. Ha nem tudod hol vagy és felállsz, hogy lásd hátha a te megállód jön azonnal ott terem és véged van.
Érdemes ezt a kis helyi Squid Game játékot bevállalni, mert a belvároson kívüli helyekre is eljuthatunk.
(Félelem és reszketés, a lila ingen nem látszik a vér)
A városban több piac is van. Rengeteg a hamis, de egész meggyőző minőségű ruha. Ez biztosan azért van, mert az eredeti is itt készül és a varrónő, mint az alulfizetett pedagógus, simán hazaviszi a munkát a nap végén.
Máshol viszont régiségeket, háborús amerikai memorabíliákat is találhatunk. Ezek nagy része bizonyára hamis, de van pár eredeti érdekesség. Sisakokat, iránytűket, kibelezett gránátokat vihetünk haza a családnak a csoki helyett, bár valószínű a reptéren lesz pár kérdésük hozzánk.
A legridegebb az volt, mikor egy idős bácsi árult amerikai dögcédulákat a kis kocsijáról.
Cu chi alagutak
Saigontól nem messze található ez a látványosság ami tulajdonképpen egy háborús rosszélmény-park.
Ez egy több ezer kilométer hosszú föld alatti alagútrendszer, amit a helyi lakosok és vietkongok ástak ki menedékül, mint több ezer tonna bombát potyogtattak rájuk odafentről. 3 szinten éltek a föld alatt több mint 10 évig. A járatok körülbelül 60-70 centi átmérőjűek, egy rövid szakaszt kiszélesítettek, hogy a látogatók is beférjenek. 100 métert lehet megtenni. A kellemetlen nem kifejezés.
(ez már a kiszélesített verzió)
A közelgő évforduló miatt itt is sok veteránt lehetett látni, akik nagy vállveregetések között emlékeztek meg ezekről a nehéz időkről.
Az emlékezést segítette, hogy néhány autentikus fegyvert is ki lehetett próbálni rendkívül rugalmas anyagi és biztonsági feltételek mellett, ezért folyamatos fegyverropogás hallatszott.
(A túra végén volt souvenir shop, ingyen gyümölcs és korabeli propaganda film nézés.)
Mekong folyó
Vietnám éléskamrája a Mekong delta. Ezt hivatott bemutatni ez az egynapos túra. Az idegenvezető azért mesélt arról, hogy habár a világ egyik legtermékenyebb földje a helyiek a mai napig nagyon szegények. Sokan a folyó vizét isszák, mert nem tudják megengedni a palackos vizet. Nem tudom, ez mennyire volt tényleg igaz, mert a kirándulás alatt folyamatosan helyi ételeket, különlegességeket mutattak be amit mit ad Isten meg is lehetett venni azonnal.
Csónakáztattak a folyó mellékágán, csináltunk kókuszból édességet és a végén krokodil etetés is volt.
(Kókuszpálma törzsében lakó kukac. Ja amúgy ez is ehető és persze megvehető)
(hazafele beugrottunk a fekvő Buddhához is )
Kicsivel több mint két hetet töltöttem Ho Chi Minh városban, de úgy érzem még semmit nem láttam. És ennek a nagyon kevésnek csak a töredékét tudtam most megosztani.
Nagyon tetszett minden, amit itt láttam és kipróbáltam, remélem egyszer még visszajövök.
Még több Saigon:
(vietnámi háború a korabeli magyar sajtóban)
(Kiállítás gyerekrajzokból a múzeumban)
(háztömbön belüli utca üzletekkel és lakásokkal)
